Menu

2010. szeptember 18., szombat

Szeptember 15-18 Munka

Megint munka és munka. Egyébként ez tényleg sokkal jobb mint az előző volt. Már nem úgy élem meg mint egy vásárlás :) De hamar megy az idő, legalább sportolok/mozgok és még fizetnek is.
  Nagyon jóban vagyok a szupervájzorokkal, az egyiket különösen szeretem. Ő Marissa, aki angol, és kb. 40-45 év körüli. Elég gyorsan beszél, és ha látja rajtam, hogy nem értem, vagy lassabban mondja, vagy pedig odajön és megmutatja. Megkérdtem, hogy ahogy hallja a nevemet, írja le. Mert senki sem tudja kiejteni a nevem. Orsyból így lettem Orshy. Azt mondta, ha ezt egy angol meglátja, egyből ki fogja tudni ejteni. Nagyon remélem :)
Ursulára is hallgatok (s-sel). úgyhogy egész jó, hogy pár ember mégis megpróbálkozik a nevemmel.
  X nap után rájöttem, hogy alig vannak angolok ebben a raktárban. Egy kicsit meglepődtem, mert először azt hittem tök sok angol van.  De mondjuk itt nem egész nap a lengyel szöveget hallom, mint az előző munkahelyen, úgyhogy annyira nem zavar.
  Csütörtök éjjel megérkezett Tomi, Norbi bátyja. Norbi a nappaliból hálószobát varázsolt, az ebédlőből pedig nappalit. Pénteken nagyjából sikerült mindent elintézni neki. (bankszámla, telefon, Orbital+ időpontot kértek a NI szám megigényléséhez)
  Mint mindenki tudja nagyon fázós vagyok. A raktárban iszonyat hideg van. Úgyhogy pénteken rajtam volt egy póló, egy hosszujjú, egy kapucnis pulcsi, egy polár pulcsi, egy dzseki, sapka, kesztyű, lábamon dupla zokni :) Később a dzsekit levettem, de aztán megkérdezte a szupervájzor hogy ennyire nagyon fázok???? Hát mondom eléggé :)
  Csütörtökön mikor hazajöttem, egyből megnéztem az e-mailjeimet. Láttam, hogy az UCAS-en ( a program ahol jelentkezni kell a szakokra), ki van írva, hogy unsuccessful/sikertelen a jelentkezésem az egyetemre. Totál kész voltam. Írtam Leonardnak, (tanszékvezető) aki másnap már vissza is írt. Mondta ne pánikoljak, + felhívta az egyetemet itt Derbyben és átadta az ügyet egy nőnek. A nő írt emailt, hogy kattintsak a Clearing/pótfelvételi részre. Írjam be hogy hova szeretnék felvételizni, mert az UCAS automatikusan "dobott ki".
  A tegnapi nap nagyon gyorsan elment. Egész nap vártam a nyelvvizsga eredményt. Aztán nem jött semmi. Itthon megnéztük, 17-én postázzák tehát szombaton kell hogy megjöjjön a levél.
  Ma, felkeltünk fél 10 körül, lementem és megkaptam a levelet. Nagyon izgatott voltam, habár volt A és B tervem is. A papíron rajta van a fényképem, minden adatom, és minden szakasz részeredménye. Tehát Listening ( hallgatás): 6.0, Reading (olvasás): 5.5, Writing ( írás): 5.5, és Speaking (beszélgetés): 6.0  Összességében tehát 6.0 Annyira meglepődtem, mert tényleg nagyon nehéz volt a teszt. Norbi és még pár ember mindig azt mondja nem bízok magamban, "persze hogy mindig sikerül". Ez a teszt számomra tényleg nagyon nehéz volt. Egyáltalán nem hittem, hogy sikerülni fog. Most jön a nagy megmérettetés, hogy helyt tudjak állni a suliban. Nem értem a tanszékvezetőmet ha beszél :), csak e-mailen keresztül. Hétfőn valószínűleg felmegyek Buxtonba, mert lesz a beiratkozás (enrollment). Állítólag az egyetemtől kéne kapnom egy csomagot, de azt tuti nem héfőn kapom meg. Szóval így nem tudom, hogy jó ötlet- e felmenni Buxtonba. A tanszékvezetőt hétvégén nem érem el, úgyhogy passz hogy mégis mit csináljak. Majd még kifundálom.
 Most nagyon kell, hogy mindenki szorítson, hogy ha már megvan a nyelvvizsga, a suliban ne legyen semmi baj.

1 megjegyzés :

  1. Mi biztosan szorítunk, hogy úgy alakulnak a tanulással kapcsolatos dolgaid, ahogyan szeretnéd.

    Csóóóóóóóóóóóóóóóók

    VálaszTörlés

Köszönöm a hozzászólásodat, hamarosan megjelenik a blogon. :)
Thanks for your comment, it will appear on the blog soon. :)