Menu

2010. szeptember 7., kedd

Szeptember 5-7 Tüzijáték, Orbital, munka

5-én, vasárnap pihentünk egész nap. Este olyan fél 6-ra átmentünk Malvináékhoz, mert a Darley Abbey Parkban egy ingyenes fesztivál van, ahol csak klasszikus zenét játszanak. Bevallom őszintén nem volt kedvem elmenni, mert lustálkodni szerettem volna, de bánnám ha nem mentünk volna el. Szóval állítólag ez az egyik legnagyobb ingyenes szabadtéri rendezvény. Annyian voltak, hogy eszméletlen. Egyébként a rendezvény fő attrakciója a tűzijáték. Malvina elmondása szerint f***ing amazing, tehát mondjuk úgy, marha jó:) A zene sajnos nem volt annyira jó, mint vártam. 9 órakor elkezdődött a tűzijáték, szép volt, de kb. 10 percig tartott, még talán annyit sem. Aztán már indultunk haza, amikor is újra elkezdtek tűzijátékozni. Na az úgy már tetszett. Szép is volt, elég hosszú is. El kell, hogy mondjam Magyarországon nagyon szép tűzijátékok szoktak lenni!
  6-án, negyed 12-kor keltem. Annyira de annyira jól esett. :) Aztán lementem a bankba befizetni az albérletet. Sose csináltam még ilyet, de rájöttem nem is olyan nagy cucc. Mindent értettem amit a srác mondott. Ezután átmentem a postára, ott feladtam Norbi levelét, megpusziltam a borítékot, hogy szerencsét hozzon. :) Mivel az ügynökség ( Orbital) nem hívott munka ügyben, ezért bementem. Mondták, hogy van takarítói munkájuk.
  Mára kaptam időpontot, elmesélték mit kell csinálni. A munka nem Derby-ben van, de állítólag olcsón kivisznek oda. Nem tudom, hogy taxival vagy mivel, de mindegy is. Egy kollégiumot, diákszállót kell kitakarítani. Két jó hírem is van. Az egyik, hogy csak egy hétig dolgozok mert utána kezdődik a suli (ha angolt kell tanulnom nem tudom mi lesz), második, hogy 5 vagy 5,80-at fizet, ami nagyon jó, ahhoz képest, hogy a csomagolós, kártyás helyen 4,80-at kaptam. Kaptam egy smst olyan 2 óra körül az Orbitaltól, hogy van tök jó melójuk hívjam fel őket. Felhívtam és egy ilyen csomagolós munkát ajánlottak. Holnap 10:30-ra kell bemennem, és akkor elmondják a részleteket.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Köszönöm a hozzászólásodat, hamarosan megjelenik a blogon. :)
Thanks for your comment, it will appear on the blog soon. :)