Menu

2010. október 12., kedd

Október 12 Csomagok

Mostanában elég sok csomagot vártam, ugyanis Suzie-tól a sminkes nyereményemet, szüleimtől a ruháimat, és az egyenruhámat. Az első kettő már meg is érkezett.
  Suzie csomagjának nagyon örültem, hiszen imádom a smink cuccokat. A szüleim csomagjának annyira de annyira örültem, hogy el is sírtam magam. :)
  Szóval még skype-on megbeszéltük melyik ruháimat küldik ki, hogy itt most már erre tényleg ne költsek. Nagyon boldog voltam, hogy áldoztak erre még plusz pénzt, azon kívül, hogy minden hónapban támogatnak, mert nem olcsó mulatság a csomagszállítás. Kb. röpke 5 perce nyitottam ki a dobozt, és annyi mindent találtam benne, amire nem számítottam. Igazi meglepetés. Először is találtam jó pár zoknit, aminek nagyon örülök, mert mindig zokni viselek, éjjel nappal mert annyira fázok. Ezután találtam magyaros fűszereket amiket itt nem lehet kapni. Találtam egy levelet, amit itt fent olvastam el, mert tudtam bömbizni fogok tőle. Ezután megtaláltam a régi népzenés képeket, amik anno még a falamat díszítették. Volt még a csomagban két nagy uzsidobozos túró rudi. Leírni nem tudom mennyire örülök a csomagnak, és nagyon nagyon szépen köszönöm a szüleimnek!!
  Közeledik a névnapom, ezért szüleim vettek nekem egy Horváth Ilona válogatott receptjei c. könyvet. El kell hogy mondjam nem vagyok egy konyhatündér, de neki fogok állni főzni ebből a könyvből. Tudom, hogy nem ez a fontos, de nagyon szép a könyv, és érthetően magyaráz, úgyhogy a szívembe zártam. A csomagban itt-ott -anyukám hagyományához híven- elrejtett egy két cédulát, amikre mindig ír valami szépet. Ez azóta hagyomány, amikor elkezdtem táborokba járni, és imádtam a táborokat, de mindig hiányoztak a szüleim.

 Tényleg nagyon szépen köszönöm!!!

2 megjegyzés :

  1. Orsy, vasárnap beszélni kéne.

    VálaszTörlés
  2. Szia Orsy!
    Nekem is van olyan Horváth Ilonás szakácskönyvem! Bár még egyszer sem használtam (pedig már másfél éve meg van), de szerintem is tök jó! Használd egészséggel! :D
    Pusy

    VálaszTörlés

Köszönöm a hozzászólásodat, hamarosan megjelenik a blogon. :)
Thanks for your comment, it will appear on the blog soon. :)